A Műcsarnok rendhagyó válasza a kötelező önkéntességre

 Kovács Vera

Pénteken a Műcsarnokban jártunk, ahol a Julia Stoschek Collection – Egy város entrópiája kiállításon a gimnáziumokban ettől a tanévtől kezdődően kötelező önkéntesség eredményeként már harmadik alkalommal az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola önkénteseinek jóvoltából, a KOMMENT kommunikációs program keretében diákok felelnek a látogatók kérdései, ők teremtik meg a kapcsolatot ember és műtárgy között. Miután lelkes önkéntesek kézről-kézre adtak, végigkalauzoltak minket az egész kiállításon, Szabics Ágnessel beszélgettünk, a projekt kiötlőjével és megvalósítójával, arról, hogy miképp jön létre egy új önkéntes-program, az előkészítés nehézségeiről, és arról, hogy miért megfizethetetlen az a tapasztalat, amit a Műcsarnok a gimnazistáknak nyújt.

Mi motiválta ennek a projektnek a létrejöttét?

A kötelező önkéntesség miatt idén először fogadunk önkénteseket gimnáziumokból. Már 10-15 iskolával létrejött a közösségi szolgálati munkáról szóló megegyezés, ennek keretében bármilyen munkát lehet adni a tanulóknak, de én szerettem volna komolyabb tevékenységet kitalálni nekik. Azt szerettem volna, hogy ők is gazdagodjanak a Műcsarnokban eltöltött idő alatt.

Ősszel szerveztünk egy beszélgetést, amelyen pedagógusok, szülők és diákok vettek részt, többek között azzal a céllal, hogy közös nevezőre hozzuk a közösségi szolgálati munkával kapcsolatos érdekeinket. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy például nem dolgoznának szívesen teremőrként a fiatalok. Innen jött az ötlet, hogy a kiállítás ideje alatt öt péntek délután ”álljanak készenlétben”, így amikor jönnek a látogatók és szeretnének, akkor beszélgethetnek az önkénteseinkkel a kiállított művekről és a művészekről. Ezen a kiállításon tizenhárom gimnazista készült fel 26 alkotásból.

A diákok önállóan készültek fel a tárlatvezetésekre?

Igen is, meg nem is. Beszéltem minden kurátorral, aki részt vett a kiállítás szervezésében. A diákok őket megkeresve, velük együtt dolgozva tájékozódtak a művekkel kapcsolatban, illetve kaptak írásokat a művekről és művészekről egyaránt. De a saját véleményüket is megfogalmazhatják és megoszthatják a látogatókkal.

Ez egy úttörő kezdeményezés, vagy már kialakult gyakorlatnak az eredménye?

Ez volt az első alkalom, ami adódott az önkéntesi programból és a kiállítás tematikájából, de a kurátorok is nagyon készségesek voltak az együttműködésre. Mivel sikeres volt a közös munka, ezért a családi nap megszervezésébe is bevontuk az önkénteseinket, ezt a programot újra meghirdetjük, február 22-ére.

A családi napon a Trefortosok és a kisképzősök tartották az egész programot. Nagyon aktívak és lelkesek voltak! A kisképzősök a technikai megoldásokban segítettek, és dokumentálták az egész rendezvényt. A Trefortosok meséket olvastak fel, és szervezték az árnyjátékot a gyerekekkel. A látogatók is élvezték és nagyon jól tolerálták, hogy nem múzeumpedagógusok, hanem fiatalok foglalkoznak a gyerekekkel. 

Ki nyer a leginkább ezen a projekten?

Mindenki, remélem… Ez egy egészen komplex önkéntesi programnak is felfogható. Nagy előkészülettel jár, hogy nem múzeumpedagógusokkal, nem pedagógusokkal, vagyis tapasztalt szakemberekkel dolgozom együtt, úgy kell felkészíteni az önkénteseket, hogy jól működjön az egész program. A családi napon két-két diák volt az alkotásoknál, a két iskolából, ezért idegen fiatalokkal kellett együttműködniük. Kevés az olyan lehetőség is, ahol kisgyerekekkel foglalkozhatnak a diákok. Gyakorolhatták azt is, hogy hogyan tudnak egyszerre felnőttekkel és gyerekekkel kommunikálni, és bár nyilván ők irányítanak, a generációk közötti különbséget is megtanulják áthidalni. Nagyon szépen oldották meg a rájuk bízott feladatokat, és azt hiszem élvezték. Amikor felmerült egy új, családi program megszervezése, már aznap megkaptam a névsort, hogy ki szeretne újra eljönni.

Szeretném, hogy ha arról szólna az önkéntesi feladat, hogy azt érezzék át a diákok, hogy mindenki számára van olyan munka, ami nagyon jó, amiben jól érzi magát, hogy a munka nem teher, nem nyűg, hanem egy élvezetes időtöltés. Szeretném, ha mindenki megtalálná azt a fajta tevékenységet, amit szívesen csinál. Ez lehet a szerepe annak, ha kipróbálnak több intézményt, több munkahelyet.

A jövőben is folytatni szeretnétek ezt a gyakorlatot?

Egyszerre nem lehet nagyon sok önkéntest fogadni, mert szeretném, ha közvetlen lenne a kapcsolat közöttünk, hogy mindenkivel legyen lehetőség személyesen foglalkozni. Egyúttal ez nagyon nagy feladat – szívesen fektetek bele energiát, bár egyszerűbb nyilván nekem megtartani egy foglalkozást, mint felkészíteni rá embereket, mégis fontosnak tartom. Most egy angol osztályfoglalkozást szervezünk egy angoltanárnővel, napi szinten telefonálunk egymással, emaileket váltunk. Három hetet készülünk rá, két próbafoglalkozást tartunk – és ebből lesz egy alkalommal egy múzeumpedagógiai foglalkozás önkéntesek közreműködésével. Persze ennek más hozadéka van a közreműködő tanulók számára.

Van valami mód arra, hogy ez idővel könnyebbé váljon, egy önmagát generáló folyamattá?

Akik már voltak itt, azokkal sokkal könnyebb együtt dolgozni. Például ma, a harmadik alkalommal már nem kellett bátorítani az önkénteseket, már ők szólították meg a látogatókat, beszélgettek velük, és az ötödik alkalommal már minden tökéletes lesz. Nagyon gyorsan váltakoznak a kiállítások a Műcsarnokban, és mindenhez másféle tevékenység illik, ezért arra fogok törekedni, hogy minél változatosabb legyen a munka a diákok számára, így nem valószínű, hogy ez önmagát generáló folyamattá válna.

Milyenek a visszajelzések?

A családi napon nagyon örült minden látogató, hogy fiatalok fogadják őket a Műcsarnokban, és ők mondták el a lehetőségeket; milyen programokon vehetnek részt, milyen kiállításokat tekinthetnek meg. Az gyakori volt korábban is, hogy a látogatók megszólítják teremőröket, kérdezik őket a műalkotásokról, vagy éppen elmondják gondolataikat, talán ezért szerencsés, ha ezt a lehetőséget az intézmény biztosítja, jelen esetben a KOMMENT program keretén belül.