Január 4.
Ásítozva állok a pepita köveken, a
Szépművészeti
hangtornásza kivételesen magyarul jelenti be a magyar tárlatvezetést, általában
angolul sikerül, és persze senki nem jön. De nem úgy ma.
10:50
Még türelmetlenül pillantok az órámra, és nem értem: kinek
jut eszébe tulajdonképpen, hogy szinte szilveszter másnapján barátságos legyen
másokhoz? Ahogy azonban gyűlik körülöttem a csoport, tízre bővülünk, befut a
tizenegyedik, tizenketteske a kabátját rázza felém, „már jövök, csak még a
ruhatár”; érzem újra az izgatottságot, direkt az ingyenes tárlatvezetésre
jönnek, elönt a lelkesedés.
A döntés, amelynek
eredményeként 2012-ben féléves, mellesleg teljesen hatástalan bátorsággyűjtés
után jelentkeztem a Szépművészeti Múzeum önkéntes tárlatvezetői programjára
mélyrehatóan átalakította az életemet. Most mégis kísérletet tettem arra, hogy
összegyűjtsem azt a 10 dolgot, amely nélkül az életem ma nem lenne az, ami:
1.
Hóközép táján egy kör-email, amire szélsebesen
válaszolni, mert különben bekövetkezik a 2-es pont.
2.
Havonta két tárlatvezetés, általában szombaton
reggel, mert hét közben nincs időm. Ha bárkit érdekel, nem kellemes felkelni
tíz előtt. Hétvégén.
3.
Havonta két alkalommal elismétlem ugyanazt az
egyórás szöveget. A szobortúrát már 50-szer, 50x, ötvenszer mondtam el. Néha
unom már, OK!?
4.
Havonta két alkalom, hogy új emberekkel
találkozzam, a világ minden tájáról, akiktől legalább annyit tanulok, mint ők
tőlem. Hogy gyakran mutogatva, kevert nyelven, de mindig nevetve megértsük
egymást.
5.
Havonta kétszer a kedvenc témáimról, a
művészetről és a történelemről beszélgethetek, egy (!!!) múzeumban (mi kellhet
még?). Ráadásul biztosítva a friss, gyanútlan alapanyag.
6.
A tárlatvezetői képzés befejeztével már teljes
jogú tagként ingyen járhatok hetente kétszer a múzeum szakemberei tartotta
művtöris szemináriumokra.
7.
Többé nem félek nyilvánosság előtt beszélni. Kis
készüléssel bármiről tudok beszélni. Hé, azt nem állítottam, hogy mondok is
valamit!
8.
A múzeum gyakorlatilag bombáz új lehetőségekkel
és kihívásokkal, amelyekben kipróbálhatom magam.
9.
Ingyenes belépő,
MINDEN eseményre. Hm, ezt
kellett volna elsőre írnom.
10.
Értékes, csodálatos és nemes emberek, akiktől
soha nem tudok eleget tanulni, és akiknek a kiállása a gyengék, és az elesettek
(amely körbe magamat számítom bele) mellett megmutatta, hogy a múzeumok
valójában az emberekről szólnak.
10:59
Már mindenkinek tudom a nevét, honnan jött, a két lány a
képzőről pont most készül a reneszánsz vizsgára – most aztán felköthetem a
nadrágomat – a fiatal házaspár talán jobban ismeri Raffaellót mint én, de nem
baj mert ugyanannyira szeretik, az idős hölgy az unokájának akarja felnyitni a
szemét a művészetre. Elrendezem a fényképes kitűző fölött a sálamat, mesterien
takar; talán jövőre fotogénebb leszek. Ideje elindulni, ezért rutinosan a lépcső
felé hátrálok, és elkezdem a túrát:
„Sziasztok, a nevem Kovács Vera. A következő órában én
leszek a tárlatvezetőtök. Engedjétek meg, hogy először is mindenkit szeretettel
köszöntsek a Szépművészeti Múzeumban…”