2014. március 18., kedd

Mi a reneszánsz festészet receptje szakítás esetére?


Lucas Cranach (1472-1553) a német reneszánsz festészet egyik legkiemelkedőbb alkotója volt. Ráadásul a kor nagy filozófiai vitájába is becsatlakozott, ugyanis Luther Mártonnak közeli barátja, Bölcs Frigyes szász választófejedelemnek pedig udvari festője volt. A reformáció hívévé vált, így amikor ex-szerzetes Luther Márton és egykorvolt-apáca Katherina Witt összeházasodtak, Cranach volt a vőlegény tanúja, majd pedig első fiuk keresztapja. 

Cranach mélyen vallásos emberként elsősorban bibliai témákban gondolkozott, művészetének azonban meghatározó eleme volt a nőkkel szembeni gyűlölet. Nem tudni, ki vagy mi tette tönkre a nőkhöz fűződő viszonyát, az eredmény azonban magáért beszél. És most nem feltétlenül arra gondolunk, hogy gúnyos hangvétellel, testi hibáik kiemelésével, olykor pedig egyszerűen elcsúfítva ábrázolta őket, hanem a témaválasztásra. Nem kell sokat kutakodni a Bibliában, hogy végzetes asszonyokra leljünk. A videónkban felhasznált képek két témát dolgoznak fel: Judith és Holofernész, vagy Szalomé és Keresztelő Szent János történetét.

Szalomé Heródes király nevelt lánya volt, messziföldön híres szépség, akinek bája és kecses mozgása minden férfit rabul ejtett. Heródes azt szerette volna, ha fellép a vendégei számára rendezett lakomán, ha táncol számukra. Cserébe azt ígérte, teljesíti egy kívánságát, bármi is legyen az. Szalomé Keresztelő Szent János fejét kérte, egy tálcán.

A másik történetben egész más színben tűnik fel a nő figurája: Judit egy zsidó özvegy, akinek otthonát és családját az asszír csapatok pusztították el. Az éj leple alatt az asszír vezér, Holofernész sátrába látogat, elcsábítja, majd pedig mikor a férfi már elaludt, lefejezi azt; ily módon bosszút állva a népét ért kegyetlenségekért.

Megdöbbentő tény, hogy ezeket a festményeket nők kérték, és Lucas Cranach portréin szívesen jelentek meg!

A reneszánsz festő azonban soha nem találta meg az igazit, ezért az ő receptjét szakítás esetére senkinek nem ajánljuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése